2010. augusztus 29., vasárnap

Leftovers' Party

Nyáron a tokyói gaijin-populáció erősen megritkul, ki-ki megy, merre hazája, vagy éppen merre lát. Engem is itthagytak egy időre, de mivel pár másik barátunk azért maradt, Roxanne pedig éppen Andreasék házát szittingeli, adta magát, hogy legyen a hét végén egy kis buli, kapjuk még el meg a lassan elillanó nyár farka végét és gyűljünk össze a Katasében a Leftovers' Party-ra.


Mióta nincs meg a Régi Ház, Andreaséké a pótlék, ami-már-majdnem-olyan, ahová le lehet néha jönni szagolni egy kis tatamit, hűsölni a forró nyárban, vagy éppen hallgatni, ahogy a szél rázza az öreg ablakokat, no és persze küzdeni a változatos ízeltlábú-populációval, csapokodni a szúnyogot meg a gokiburit, ami éppen jön. Van még ezenkívül rengeteg jó könyv is, ritkán sikerül csak sarokba szorítani őket, hogy valamelyiket nem olvasták, és egy csomó szebbnél-szebb tárgy: bútorok Japánból, terrakotta-szobrok Okinawáról, kosarak a Fülöp-szigetekről és még sok-sok minden más, szerte a világból, amerre jártak, és sok helyen jártak. És persze ott a tenger, mit tenger, a Csendes-óceán! alig tízpercnyire a háztól, egyszóval nem egy rossz lokáció.


Katase-Enoshima tíz éve még nyugisabb hely volt, azóta kitört a szörfmánia és hétvégenként mozdulni sem lehet a deszkákat szállító tuningolt autóktól, amelyek cirka 4-5 óra alatt teszik meg az alig hatvankilométeres utat Tokyóból, hogy amikor délfelé megérkeznek, indulhassanak is vissza. A nyugdíjasok is rámozdultak a környékre, épülnek is sorba a tízemeletes manshon-ok, rondul a város elfelé. De azért nem olyan rossz hely ez még most sem, különösen Adreasék kertje nem az, apró mini-dzsungel, épp elég egy kerti grillre. Így hát csináltam Váncsa-féle csirkeszárnyat meg egy kis steaket, ez utóbbi, háát, hogyismondjam... de szerencsére irodalmi műveltségem ismét kihúzott a csávából, hiszen Tuskó Hopkins rövid, de viharos gasztronómiai pályafutása alatt helyesen állapította meg, hogy nincs olyan étek, amit egy jó adag fokhagymás-alkoholos ráhatás ne mentene meg, ez esetben marinád formájában, így végül ez is sikeresnek mondatott.


Másnap erőt vettem magamon és kora reggel kigyalogoltam a tengerpartra, még üres volt a strand, csak az öböl egyik sarkában gyilkolták egymást a szörfösök a hullámokért folyó harcban. Sétáltam végig a vízvonalon, a tenger ki-ki csapott a lábamra, az mégse járja, hogy idén ne ússzak az óceánban! ledobtam hát a cuccomat egy kupacba és bementem, de csíptek a rohadék medúzák, így gyorsan ki is jöttem, hiába, a nyár vége már csak ilyen. Kedvetlenül szárítgattam magam, haza kellene menni gondoltam, és már kezdtek is sorjázni a fejemben a hétfői feladatok.


...csak ekkor vettem csak észre, hogy ott figyel a látóhatáron, tisztán, hatalmasan, és mint mindig, most is valószinűtlenül magasan, szinte lebegett az előtte levő hegyek fölött, mintha őrizne valamit, az országot? Jó érzés volt arra gondolni, hogy már jártam ott fenn, noha nem kívánkozom vissza, közelről egyáltalában nem olyan szép, akár, egy túlméretezett salakdomb, de távolról lenyűgöző, csodálatos, fenséges; nem birok betelni a Fuji-san látványával.


Mégiscsak jól tettem, hogy ide jöttem, mégiscsak jó, hogy itt vagyok.


2010. augusztus 26., csütörtök

Tokyó fauna - semi

Zajtalanságban / sziklákon is átdöfő / kabóca-dallam*

Mit üvöltesz má’, teeee?!? Kuss legyen, a zanyádistenit!!! de hiába, csak nyomja rendületlen, mélyről indulva, hogyaszondja: uuuuuúiny-uuuuúinny-uuuúinny majd egyre magasabban és egyre nagyobb frekvenciával uuúinnny-uúinnnny-úinnnny hogy aztán elérve a crescendót hirtelen elhallgasson innny-inny-ny!!!! és átmenjen egy kicsit halkabb percegésbe, de nem sokáig, épp csak kifújja magát és újrakezdi. Vagy ha nem ő, hát egy másik. Vagy leginkább az összes, egyszerre.

A semik**, vagyis kabócák, a Cicadidae családjába tartozó fajok, leginkább olyanok mint egy nagyra nőtt molylepke, aki egyszer is járt nyáron az Adrián, tudja miről beszélek, de ha így melegszik a Föld, nemsokára lesz otthon is, hurrá! Tokyóban az utcán ilyenkor nyáron legjobb füldugóval járni, a kabóca közelről hallgatva súlyos halláskárosodást okozhat figyelmeztetnek a szakértők, de ki az a hülye, aki közelről hallgatja, vagy ha mégis megpróbálja, akkor a kabóca úgyis befogja a pofáját, akarom mondani a hasát, mert onnan jön a muzsika.


A japánok énekük szerint különböztetik meg a semiket, így van min-min, chí-chí és nyí-nyí semi és ezenkívül még egy pár másik, kevésbé vicces nevű fajta***. A kabóca tud ugyan repülni, de mintha kiszerelték volna belőle a navigációs rendszert, teljesen céltalanul teszi ezt. A lakásba időről-időre oktalanul berepülő semire a bennszülött a lakosság életkortól és nemétől függően eltérően reagál: minél fiatalabb és hímneműbb az egyed, annál inkább el akarja kapni, a kisfiúk nyáron lepkehálóval és dunsztosüveggel járják a parkokat, míg az X kromoszómák túltengése estén menekülés és a kabóca hangjával versenyre kelő visítás: semi haitta! a reakció. A repkedő kabóca előbb-utóbb a földre pottyan, és ekkor, ellentétben az alaposabb deszantos-kiképzést kapott gokiburival, tehetetlenül fetreng a hátán. Ez leginkább a ház macskájának főnyeremény, aki egy-egy kabócát órákig képes szadizni, míg végül megeszi, majd pedig kisvártatva kihányja.


A kabócák állítólag 29 fok felett kapcsolnak be, így a Régi Házban, mivel nem használtunk légkondit és a tolóajtók tárva-nyitva voltak, nyáron gyakorlatilag folyamatos volt a lárma, kellett egy kis idő, amíg megszoktuk ezt a helyzetet. Cserébe reggel, munkába menet a kertben gyönyörűszép kabóca-héjakat lehetett utánuk találni, érthetetlen, hogyan hajtogatta magát össze az a nagy bogár ilyen kicsire, biztosan jól eshet neki kijönni. Ilyenkor az embernek egyből mindenféle mély és filozófikus gondolata támadhatott életről és halálról, ah, a samsara örök körforgása! de ezt csakhamar megszakította az első uuuúinnny! uuúinny! és kezdődött a nap.

Na, de térjünk vissza a kiinduló kérdésre: mit is üvölt a kabóca? Mit, mit: hát ugyanazt, amit Teó bácsi az Amarcordban: Voglio una donna!!! vagyis: Nőt akarok, de AZONNAL!!!

-----------------------------------------

* Basho (fordította Villányi G. András)
** Hepburn, ne feledd. Vagyis magyarul szemi.
*** Akit behatóbban érdekel a tokyói kabócakérdés, ezen a remek weboldalon egyesével megtekintheti és meg is hallgathatja az összes japán semi-fajtát, aki meg csak nézgetni óhajtja őket, annak ezt a képgyűjteményt tudom ajánlani; itt vannak messze a legjobb fotók. Ja és persze lehet Wikizni is, mint mindig, röviden magyarul vagy hosszan angolul vagy ebben a linkgyűjteményben tényleg mindent megtudni róluk.


2010. augusztus 23., hétfő

Blob

Sétáltunk Ichigaya környékén, egyszer csak szembejött ez az IZÉ. Miezmá’?!?
















Egy kicsit nem lehet fotózni mondta a feketeruhás úr és valamiért ideges lett. Mi sétáltunk tovább, merengve, a kamerát lóbálva. De vajon mit rejthet ez a titkos ojjektum?

















Luxuskuplerájt, csupa dundi lánnyal?

















Nem, inkább egy űrállomás makettje és belül súlytalanság van!


















De az is lehet, hogy csak kamu az ablak és igazából ez egy neutrinó-tartály...

















Pótkérdés: hogy nem sül meg a kabátban a biztonsági őr?

---------------------------------------------------

Update: a rejtély takashisenkonak köszönhetően megoldódott, ezúton is köszönjük!

2010. augusztus 21., szombat

A japán szélsőjobb mitológiája

Először Jankától hallottam, utána meg az újság is írta, hogy a világ radikál-jobberei oh, a világért sem nevezném náciknak őket, még megsértődnének! Tokyóban találkoztak a hét végén és persze innen nem hiányozhatnak a mieink sem, hurrá! Mindig érdekelt, hogy mit csinálhatnak a szélső-jobbosok egy nemzetközi összetartáson, elvégre a terület-követelődzés zéró összegű játszma, itt nem olyan könnyű összehozni egy internacionálét milyen lehet például egy visegrádi jobbertalálkozó, muhaha! gondolom, biztosan megbeszélik a közös ideológiai vagy inkább mitológiai? alapokat. Mik is lehetnek ezek? Mivel a többi europér nép jobber-mitológiájában nem vagyok túl tájékozott, így most csak a magyar és japán népmesei motívumok összehasonlítására szorítkoznék.

Először is; kell egy valós nemzeti tragédia, Mohács, Trianon, Don-kanyar, ilyesmi aminek a lantját lehet pengetni. A második világháború erre a japánoknak bőven adna alkalmat Hiroshima, Nagasaki, Okinawa, Iwo-jima és még sorolhatnánk de meglepő vagy talán nem is annyira? módon itt is inkább az Elszakított Nemzettest mítosza a leitmotif. Erről már írtam korábban; számomra kissé groteszk a dolog négy kopár sziget miatt ennyit rinyálni, de hát Istenem, kinek mi jut...

Ellenség nélkül mit sem ér az egész móka, valakit mégiscsak okolni kell a sok sanyarúságért, ami a nemzet éri. Zsidózni itt egy kicsit furán jönne ki bár vannak, akik azért megpróbálják helyette lehet utálni az oroszokat az Északi Területek miatt, ez a XIX. század óta örökzöld klasszikus. Az amerikaiakat meg a kínaiakat érdekes módon olyan hangosan nem szokták szidni, business is business! a koreaiakat manapság pedig még jobbos körökben is csak szőrmentén, két sör után illik csak ekézni, így maradnak tehát úgy általában a Külföldiek, gondolom szerény személyemet is beleértve. A hazai cigányozásnak leginkább az ainuzás lehetne a megfelelője, de ezt kérdés mára az ainuk kvázi-kiirtásával és beolvasztásával értelmét vesztette, a kevés megmaradt ainu őslakosság meg díszműárusként vagy népitáncosként dolgozik Hokkaidón, így őket hibáztatni bármiért is tényleg vicces lenne.

Aztán szükséges egy jó kis összeesküvés-elmélet is, az állítólagos Nagy Hazugságról. Otthon erre adja magát a holocaust-tagadás, itt a nangkingi mészárlásról méreteiben ugyan nem összehasonlítható, de azért a maga ca. 200.000 halottjával ez már tagadásra érdemes lehet terjeszteni, hogy a) egyáltalán meg sem történt b) nem is volt annyi halott, vagy pedig ha mégis, akkor c) nem a japánok csinálták. A legfőbb érv persze az, hogy a "japán ember jó és békés természetű, ergó ilyet gonoszságot sohasem tehetett Q.E.D..." Al-mítoszként lehet még tagadni a comfort women-ek* és a titkos biológia emberkisérletek létezését, meg úgy általában az összes háborús büntettet, beleértve magát a háború indítását is, miszerint a Pearl Harbor hadüzenet nélküli bombázásába Japánt csak belekényszerítette az USA.

Kellenek még jelképek, zászlók, emlékhelyek satöbbi, lehetőleg olyanok, amik eltérnek a hivatalos, országáruló rezsim által használtaktól. Erre otthon ügyesen ki lett találva az árpádsávos, itt is van egy hasonló, a sugaras-napos kyokujitsu-ki**, ami annó a japán császári hadseregé volt, megjegyzendő, ez is piros-fehér csikos, lám! Emlékhelynek a Yasukuni jinja a sok ide temetett háborús bűnössel tökéletes lokáció, ide jól el lehet menni és koszorúzni, meg minden, a kínaiak meg a koreaiak ilyenkor garantáltan berágnak***, bízom benne, hogy hamarosan megszületnek a tervek valami ehhez hasonló jobber Disneyland kialakítására otthon is. Ősvallás sem árt, ha van, itt a japánok jól el vannak látva, elég ignorálni a buddhizmust és akkor ott a shintó. Itt ismerjük el! a mi jobbereink erős lemaradásban vannak; a fehérlókultuszon még sokat kell finomítani, hogy ezzel felérjen és van egy kis ideológiai zavar is a sorokban; az a fránya kereszténység időnként be-be zavar. Erősek vagyunk viszont az írásban: a rovásíráshoz hasonló összetartást sugalló írásmódjuk nem nagyon van a japán szélsőjobbnak, bár a katakanákat feltűnően kerülik, ami pedig némileg ellentmondás, hiszen a kínai kultur-imperializmus elleni harc jegyében inkább a kanjikat kellene kukázniuk, de hát csak az ökör következetes.

Ami persze közös, az a Liberális Métely elítélése és ezzel összefüggésben az Erős Kéz utáni olthatatlan vágyakozás, titokban biztosan sajnálják, hogy az amerikaiak nem törölték el a császárságot, így nincs mit visszakövetelni. Összehasonlítva megint csak a hazai szélsőjobbosaink ideológiai alulfejlettségén siránkoznék egy kicsit: csak gyenge cérnahangok követelik a királyság helyreállítását, a fejedelemségről meg lófejekről meg szinte szó sem esik. A liberális gondolkodás elitélésében viszont egészen jól állunk otthon is...

Egyszóval nagyon remélem, hogy hasznos volt a találkozó, és az elv-társak hamarosan kölcsönösen kipótolják a fájó hiányosságokat. Bizom továbbá abban, hogy az együttműködést még zavaró, vitás területi kérdések is hamarosan rendeződtek, gondolnék itt elsősorban a Borneó és Celebesz hovatartozása körüli sajnálatos félreértésekre...

-------------------------------------------------

* ázsiai szexuális rabszolgák, akiket a második világháború alatt katonai célú bordélyházakba kényszerített a japán hadsereg. Erről többet itt tudhatsz meg (angol).
** a japán hadsereg Önvédelmi Erő és a haditengerészet Tengeri Önvédelmi Erő ma is ezt használja, még több itt.
*** főképp, ha kormánytagok is látogatnak ide, ahogyan ez időről-időre megteszik, bár Kan miniszterelnök becsületére legyen mondva, hogy az ő kormányából senki sem ment még yasukunizni

2010. augusztus 19., csütörtök

Goldenblog 2010

Nahát, ötödik lett a Tokyo Reloaded az idei Goldenblog "helyi érték" kategóriában, sugui ja nai?! ez azért nem olyan rossz, örülünk neki...!

A zsüri szerint a Tokyo Reloaded "Furcsa párbeszédek, vicces vagy éppen megindító történetek, nyelvleckék, pillanatképek japánból egy magyar szemével, nem csak japán rajongóknak.", hát jó, remélem mindenki rendesen tanulja a leckét, mert holnap kedvencszó-dolgozatot iratok! vagy ha nem, hát legalább megindul és röhög, felváltva, ebben a sorrendben, mert azt én nem szeretem, ha az olvasó nagyon belelovallja magát ebbe vagy abba, mi itten távlatot adunk kéremszépen mindennek! A lényeg az, hogy úgy tünik, másoknak is tetszik az, ami nekem, mert be kell vallanom, hogy néha én is olvasgatom a Reloadedet, és egész jól szórakozom rajta, ha meg mégsem, akkor belejavítok, ezt csinálja valaki utánam Dosztojevszkijjel, höhöhö.

Félretéve az éretlen viccelődést; tényleg köszönöm azoknak, akik minden toborzás nélkül, csak úgy, önszántukból ránk szavaztak. És ezúton ajánlom figyelmetekbe a többi Top Ten-t is, személyes kedvencem Bangkok Charlie, akit már régóta figyelek, de van még sok más érdekes is, nem utolsósorban persze a győztes, Tinkmara Amerika-blogja, akinek ezúton, még 1X, sok szeretettel.

No, de akkor kezdődjenek újra a dolgos blognapok, lehet már lájkolni is, amennyiben valaki nem bírja fékezni magát, meg persze követni és beledumálni, ahogy eddig. TTT; Toljuk Tovább Tokyóból.

Akasaka lunch: a Nagy Hármas

Pontban délben kivágódnak az irodák ajtajai és Tokyó lohol, rohan ebédelni. A ranchi, az egy remek dolog Tokyóban; óriási a választék és mivel a verseny hatalmas, az étteremek délidőben itteni szinten teljesen megfizethető, 800-1000 yen körüli áron kiváló lunch-seteket adnak. Persze, ebben az is benne van, hogy hátha megtetszik a hely és vacsorára is visszjön a kedves vevő és akkor majd jobban meg lehet vágni, de ezzel nincs semmi baj, sokszor direkt azért megyek el egy-egy távolabbi helyre, hogy leteszteljem, érdemes-e rászánni egy estét és a pénzt az adott étteremre.


Hová is járunk hát mi ebédelni szűkebb hazánkban, Akasakában? Ez erősen függ attól, hogy a kollégákra hagyom-e a választást, vagy magam veszem kézbe az irányítást. Ha odadobom a gyeplőt, akkor az alábbi kritériumok alapján választunk:
  1. Ne kerüljön többe 1000 jenőnél. Ez teljesen elfogadható kívánalom, nekem sem esik jól ennél többet költeni. De mint mondottam, ez elég könnyen vehető akadály.
  2. Legyen ebben benne a kávé is (vagy tea, kinek melyik). Ez egy kicsit már jobban szelektál, de azért még marad hely bőven.
  3. Adjanak emberes adagot, lehetőleg HÚST. Ez ugyan meglepő egy ilyen kevéssé húsevő országban, de mi már csak ilyen machó vállalat vagyunk.
  4. Ne kelljen sorba állni és 5-6-an is beférjenek: szintén respektálható, de már erősebb szűrő. A jó helyekre nehéz bejutni 2 embernél többnek, hacsak nem indulunk el 12 előtt, de ezt meg nem illik.
  5. Ne legyen az irodától messzebb, mint 50 méter. Na, ez az igazi rosta, itt bukik meg a legtöbb jó hely.
A kimondatlan irodai közmegegyezés szerint a fenti kritériumrendszernek csupán három hely felel meg: a Hotel, a Kínai és a Német, így ezeket variáljuk körbe-körbe a végtelenségig, amíg csak hatalmi szóval közbe nem lépek. Nézzük hát őket sorban:

A Hotel

Becsületes nevén Brillante de az meg milyen egy hülye név már? helyette inkább Hotelnek hívjuk, mert tulképpen egy szálloda étkezője. Itt ezer yenért egy rakás különböző lunch-setet kínálnak, levessel-salátával és utána kávéval-teával. Az adagok nagyok, és az ízek sem elviselhetetlenek, például meglepően jó a hiyashi-chúka*. Van ishiyaki (vagyis lávakő-edényben szervírozott) kareraisu** is, ez se rossz, csak mindig megégetem vele a nyelvemet. Néha steak-et is adnak, ennek általában nem birok ellenállni, de mindig megbánom. A végén jön valami apró műízű desszert, amit nagy cuppogással elfogyasztunk. Lehet dohányzani is, sajnos.
Értékelés: 6/10

A Kínai

Ez is hotel, de nem úgy hívjuk. Kevéssé meglepő módon kínai konyhát vezetnek, pontosabban shanghait, ha jól veszem le. Nagy, kerek asztalok, öten is elférnek egynél, ez JÓ. Van kis előétel (általában shúmai vagy tavaszi tekercs), utána valami nyákos-gezemicés kínai tészta vagy rizses étel disznóhússal, királyrákkal, zöldséggel, mikor hogy. A végén egy kis arumondo-dófu (az a fehér, mandulaízű műanyagszerű zselé édes lében). De legalább cigizni nem lehet. Ide majdnem 2 percet kell gyalogolni, ami kollégáim megítélése szerint határán van az elviselhetőnek. Én a kajával vagyok így, de kéthetente egyszer azért belefér. A múltkor itt is egész jó hiyashi-chúkát ettem, de ez már gyanus, lehet, hogy csak azért, mert szeretem.
Értékelés: 5/10

A Deutsche

Igazából ennek legalábbis Doitsu-nak kellene lennie de irodánk valamiért ez esetben a helyes kiejtést preferálja. A rendes neve "Zum Eichen Platz"; a három közül ez van a legközelebb, de emeleten, ami nyilván minuszpontokat jelent a többieknél. Ez tehát egy echte német étterem, whatever it means, nyilván ezért van, hogy a pincérnő thai (vagy kínai?), és alig érteni, hogy mit akar, de legalább kedves. Ide négynél többnek nem ajánlatos jönni, mert kicsik az asztalok és sajnos! itt is dohányoznak. A menü mindig valami hús, disznó vagy csirke, zöldséges körettel + rizs, és általában, de csak általában! nem is rossz. Azért steaket itt sem szabad enni.
Értékelés: 6/10

Legközelebb megnézzük, mi van akkor, ha ÉN mondom meg, hogy hová menjünk. Az finomabb lesz, igérem.

-------------------------------------------------

* egyfajta hideg rámen, zöldséggel, disznóhússal, kifejezetten nyári ételnek számít (és csak ilyenkor kapható).
** currys rizs, erősen japán módra.

2010. augusztus 16., hétfő

A púpos menyasszony

Japánban, mint ez vélhetőleg köztudott, az esküvő igen sokba kerülő, nagyszabású esemény. Manapság a szertartások jelentős része keresztény, persze csak külsőségekben, a megtérés nem feltétel. A helyszín ilyenkor egy templomra emlékeztető tárgy, rendelésre katolikus vagy protestáns, rendszerint egy nagy szálloda kertjében van* és csak házasságkötésre használják, a pap pedig egy jókiállású gaijin, aki különösebb hitbeli szakképesítés nélkül, többnyire baitóban dolgozik ott. De aki extrémebbet akar, annak az ügynökségek simán összehoznak egy hindu, zsidó, vagy akár pogány rituálét is, a buddhista házasság valamiért nincsen divatban, ezt a vallást a japánok a temetésekre tartogatják.

Mindemellett gaijin fotográfusok szerencséjére azért még akadnak olyanok is, akik hagyományos, shintó házasságot kötnek, az ilyet könnyen be lehet cserkészni hétvégenként a nagyobb szentélyekben, a Meiji jingu különösen alkalmas erre. Lássunk hát vörösorrú shintó papokat, bőgatyás vőlegényeket és csinos, púpos menyasszonyokat, über-szexi tarkóvillantásokkal!



Bojtok és ponponok
















Egy shintó pap, szerintem másnaposan

















Menyasszony, a fejéből virág nől ki

















A púpos menyasszony a rajongóival


















A Nagy Családi Fotó
















-----------------------------------------

* az építészek számára rossz hírem van: igen, Andó Tadao híres kápolnáinak többsége is ilyen, pl. a Rokkó Chapel és a Mizu-no-kyokai (A Víz Temploma) is.

2010. augusztus 10., kedd

Roppongi, szombat, reggel 8

Sad? érdeklődik egy vélhetőleg thaiföldi illetőségű hölgy, mintha ez lenne az egyetlen felhozható mentségem az elutasításra. A lányok álmatagon sütkéreznek a napon, nem lehet tudni, hogy komolyan gondolják-e, hogy ilyenkor még valaki kötélnek áll. A police box előtt egy fiú nagy igyekezettel hányni próbál, de nem megy, feltehetőleg túl részeg hozzá, a rendőr egy darabig együttérzően nézi, majd kicsit odébb tessékeli. A nigériai felhajtók most inkább egymás abajgatásával vannak elfoglalva, a Starbucks közönsége pedig meglehetős vegyes; a foteleket nagyrészt az éjszakát itt kibekkelők foglalják el, de van már néhány laptopos bizibadi is. Eközben odakint néhány buggyosnadrágos-vágottcsizmás munkásgyerek már pakolja le a szerszámokat egy teherautó platójáról; az egyik étterem portálja át lesz alakítva, estére nyilván kész kell lennie. Általában szólva: nem lehet tudni, hogy a tegnap utolsó perceit látjuk-e vagy ez már a máma. Valahogy össze van ez csúszva most egy kicsit...














Sad? az éjszaka romjain keresztül az állomás felé botorkáló fáradt arcú hostessek, az utcán heverő embermaradványok, a kocsmák bezárt ajtajai és az előttük halmozódó szemét még karasuk nélkül is melankóliával tölthetne el. De a nap már melegen süt talán már egy kicsit melegebben is a kelleténél és Tokyó különben sem olyan város, amelyik sokáig hagyna merengeni, helyette inkább taszít egyet rajtad és megjegyzi, hogy told el a bringát, tesó, útban vagy! mindezt persze udvariasabban, de a lényeg ugyanaz marad: most már visszavonhatatlanul elkezdődött az új nap.

A Nagy Vécéposzt

Levinek, akinek bátorítása nélkül ez a poszt nem születhetett volna meg.

Sok legenda övezi a japániai vécékultúrát, ideje hát, hogy rendet tegyünk a fejekben! Igen, az utcai nyilvános vécék tipikusan még mindig guggolósak, és igen, a menő áruházak kompjuterizált szupervécéi már a papírhasználatot is kiiktatták, egyszóval Japán a(z) (WC)Ellentétek Országa, süthetnénk el a közhelyágyút, és a guggolós és az ún. bidévécé (washlet) közötti fényévnyi távolságot szemlélve ez a kijelentés nem is lenne túlzás.
Tekintsük meg hát először a Hagyományos Japán Guggolóst (HJG): egyszerű, akár a faék, persze azért ebben is van egy kis szofisztikáció, figyeljük csak meg a fröccsvédelmi körkeretet és a krómacél kapaszkodót! és persze nem árt tudni, hogy melyik irányba nézzünk (szembe a fallal)*. Az így felszerelt köztéri vécé, jelentem, pont annyira büdös mint az otthoni, csak gyakran még meg van csavarintva azzal az okossággal, hogy lespórolják a férfi-női megkülönböztetést ha magadra zárod a fülkét akkor nem mindegy? piszoár ugyan csak a fiúknak kell, de ők úgyis a fal felé fordulnak. Hely persze Japánban soha nincsen sok, igy a gyanútlan nőnemű gaijin könnyen kerülhet abba az izgalmas, multikulti helyzetbe, hogy vizelő helyi férfierők háta mögött kell elsomfordálnia a fülkéig. Hmm....
Hagyományos, guggolós-pottyantós
Mindezek mellett a HJG tulajdonképpen remekül működik, nekem semmi bajom vele, pontosabban eddig nem volt vele semmi bajom, de azt hiszem, előbb-utóbb lesz. Párszáz évig a japánok is jól megvoltak vele és értetlenkedve nézték a "nyugati stílusú" toiletteket, ücsörögni a vécén, mekkora marhaság az mán?! de, amint ezt már emlitettem, az ország rohamosan öregszik és hamarosan nyugdíjba megy, így nekik sem esik már olyan jól az örökös guggolás.
A Szupervécé
De ez már a múlt, Enter the Szupervécé. Mint sok minden mást, ezt sem a japánok találták ki, az USA-ban már a 60-as években volt ilyen kombinált vécé-bidé! csak szokás szerint ők vitték a tökélyre. A washlet szédítő karrierje Japánban a 80-as években kezdődött, mára már a japán háztartások 72%-ban megtalálható**. A fűtött ülés, fenékmosó, és szárító alapfelszerelés, az extrák a modelltől függnek, a képen látható specimen a blogger otthoni trónja, nem a legújabb típus. Mivel a műszerfal szinte mindig japánul van, a turistáknak komoly stresszforrás, vajon melyik lehet a katapult? bár manapság az egyik klasszikus gajinbalesetet - mikor is a fenékmosót élesben kipróbálni nem merő, a gombokat állva piszkáló delikvenst a vécé/washlet széles sugárban lespriccolja - már többnyire automatikus szenzorokkal köszöbölik ki.
Használati útmutató
Mindeközben a víztakarékosság is egyre fontosabb szempont lesz, erre talán érdemes külön kitérni: a japán nők betegesen rettegnek attól, hogy mások meghallják a pisilésük hangját, ezért kialakult az a szokás, hogy miközben a vécén ülnek, többször, gyakorlatilag folyamatosan, öblítenek, hogy ez jótékonyan elfedje a rettegett csurgó hangot. Próbálkoztak először mindenféle felvilágosító kampánnyal, de hiába, egészen addig amíg a TOTO cég nem forgalmazta a forradalmi Sound Princess (Otohime) szerkezetet, aminek segítségével gombnyomásra lehet lehúzóhangot generálni. Manapság a közhasználatra szánt modellekben ez már gyakran alapból integrálva van. És még mondja valaki, hogy a technológia és az innováció nem segít a természeti erőforrásaink megvédésében...!
Ez már a paradicsom? ugyan, csak nem képzeljük, hogy a kaizen szelleme valaha is megpihen? már kirajzolódnak a fejlődés legújabb irányai: a fenékmosás funkció tökéletesítése, egyfelől a vízsugár egyre fokozottabb kontrolljával (a vízsugár szöge, erőssége, a szórófej pontos helyzete), másfelől a mosóvíz hatékonyságának javításán keresztül (szappan-adagolás). Aztán vannak kicsit futurisztikusabb, de már szintén létező orvos-egészségügyi fejlesztések is: azonnali vizelet- és székletvizsgálat, az eredmény háziorvoshoz való eljuttatása e-mailben. Nem lennénk Japánban, ha nem merülne fel a "beszélő WC" lehetősége, irasshaimase! és ennek kapcsán a műszerfal hangkontrollal való kiváltása. Én azért továbbmennék: azt vizionálom, hogy nemsokára egy erre fejlesztett iPhone appal lehet majd vécére menni, melynek segítségével - bluetoothon rákapcsolódva a vécé rendszerére - nem kell többé nélkülöznünk kedvenc spriccelő-beállításainkat az otthontól távol sem.
Tehát a japán toalettmérnökök jóvoltából a legjobb úton úton vagyunk affelé, hogy az ürítkezés tökéletesen dezinfektált, mintegy dematerializált folyamattá váljon; leülünk pár percre egy székre és a nem kivánatos salakanyagok hopp! eltűnnek a szervezetünkből, look Mum, no hands! Ez a szép új világ nagyrészt már meg is valósult, de a nadrágot azért még nem árt letolni hozzá.
Egyelőre, legalábbis.
----------------------------------------------
* az olyan csalafintaságokról, mint a vécépapucs, most nem szólnék; ez egyformán érvényes minden verzióra
** Wikipedia. További részletek a japán vécékultúra izgalmas világából itt olvashatóak (angolul).

Ha tetszett ez a poszt és még olvasnál ilyet, jelentkezz be rendszeres olvasónak a jobb oldali oszlopban, vagy iratkozz fel a Facebook Tokyo Reloaded oldalára, vagy, ha azt jobban kedveled, a G+ Tokyo Reloaded oldalára, ezeken az oldalakon egyéb kisszineseket is találsz majd remélhetőleg!